Kétszemélyes, teljes információjú játékok
A kétszemélyes, teljes információjú játékokat a következő módon határozhatjuk meg:
- Két játékos felváltva lép egymás után a megadott szabályok szerint. Esetünkben a játékosok bármelyike lehet akár élő (azaz emberi), akár gépi játékos. Bizonyos játékok (pl. Reversi) esetén előfordulhat, hogy az egyik játékos nem tud lépni, ilyenkor a másik játékos léphet ismételten.
- Mindkét játékos birtokában van a játékkal kapcsolatos összes információnak (ezért hívjuk teljes információjú játéknak). Ez annyit jelent, hogy a játékosok ismerik a játszma során megtett korábbi lépéseket, és minden részletét látják a kialakult állásnak. A szerencsének így nincs szerepe egy adott játszma alakulásában.
- A játék minden egyes állásában véges számú szabályos lépés közül lehet választani.
- A játék szabályai olyanok, hogy végtelen játszmák nem fordulhatnak elő.
- A játszmák végén az egyik játékos nyer, a másik pedig veszít. Bizonyos esetekben döntetlen eredmény is előfordulhat.
Az itt ismertetett körbe tartoznak például a sakk, a go, a malom, a dáma, a Reversi (vagy Othello) és a Tic-Tac-Toe. Nem csak táblás játékokra kell gondolnunk, kétszemélyes, teljes információjú játék például a Nim, ahol nem használunk táblát. Ellenpélda lehet a póker, ahol az egyes játékosok nem látják a többi résztvevő kezében lévő lapokat, így ebben az esetben nem beszélhetünk teljes információról.
Forrás: Fekete István - Gergorics Tibor - Nagy Sára: Bevezetés a mesterséges intelligenciába