Kapcsolatok

GDEV BLOG
PlanetX Horrorszkóp

Blogszemle

Blogok fórum

Főoldal

A különféle játékok már a civilizáció kezdete óta foglalkoztatják az emberek fantáziáját. A játékok egy speciális csoportjának, a táblás játékoknak az eredete a történelem ködébe vész: az egyik legrégebbi fennmaradt játéktáblát az El-Mahasznában (Felső-Egyiptom) folyó ásatások során találták egy sírkamrában, amely kb. ie. 4000 és 3500 között épülhetett. A számítógépes játékok történetének kezdetét az ötvenes évekre tehetjük. Nem sokkal azután, hogy megjelentek az első – természetesen nem játékra tervezett – gépek, a programozók megpróbáltak rájuk játékokat készíteni. A táblás játékok, a számítógépek és a játékos kedvű kutatók egymásra találása sem váratott sokáig magára: már az 50-es években – mivel a játékok absztrakt természetük miatt érdekesek voltak, és ma is azok az MI-kutatók számára – megtörténtek az első próbálkozások a táblás játékok számítógépre vitelére. A számítástechnika történetének nagy alakjai, Konrad Zuse, Claude Shannon, Norbert Wiener és Alan Turing sakkprogramokkal foglalkoztak, míg az IBM-nél dolgozó Arthur Samuel egy dámát játszó programot fejlesztett ki. Az évek során, ahogy a számítástechnika eljutott a hétköznapi emberekhez is, egyre több fejlesztő kapcsolódott be a játékok készítésébe. Napjainkra a számítógépes játékprogramok készítése sok száz millió dolláros iparággá nőtte ki magát, ahol helyet kapnak a több száz főt foglalkoztató cégek és a magányos fejlesztők is.

Ez az oldal a játékok és a mesterséges intelligencia iránt érdeklődő amatőr fejlesztők részére jött létre.

Ha fel szeretnéd venni velünk a kapcsolatot, akkor a legegyszerűbb módon a fórumon keresztül érhetsz el bennünket. Bővebb információt a kapcsolatfelvételről és a művek beküldéséről a Kapcsolat link alatt találhatsz.


Legújabb műveink

C++: Az n-királynő probléma brute force megoldása Kapitány 2016.11.30
MI könyvek magyarul Kapitány 2014.02.17
A lehetséges Tic-Tac-Toe játszmák száma Kapitány 2014.02.17
A Tic-Tac-Toe szabályai Kapitány 2014.02.17
Kétszemélyes, teljes információjú játékok Kapitány 2014.02.17
A játékok osztályozása az MI szempontjából Kapitány 2014.02.17
Játékok és mesterséges intelligencia Kapitány 2014.02.17
Mi a mesterséges intelligencia? Kapitány 2014.02.12 H

Az 50 legújabb mű


Legújabb hozzászólások

Mi a mesterséges intelligencia? Kapitány 2014.02.17 14:46

Legújabb fórumbejegyzések

Érdekes linkek Kapitány 2014.07.17 14:06
Az oldallal kapcsolatos vélemények Kapitány 2014.02.12 15:49
Tökös-mákos Kapitány 2014.02.12 15:48

Megjegyzések

  • Az oldalon található művek szabadon elolvashatóak, saját használatra letölthetőek.
  • Az alkotó tudtán kívül az oldalon található anyagok részét, vagy egészét publikálni szigorúan tilos.
  • Minden, az oldalon megjelenő írás a szerzői jogi törvény védelme alatt áll!
  • A Game AI oldal minden része, az oldalt működtetők tulajdonát képezi (beleértve az oldalt működtető programokat, adatbázist, grafikát és minden egyéb hozzá tartozó részt). Ezek bárminemű engedély nélküli másolása, felhasználása ismételten tilos.
  • Az oldalon szereplő véleményekért és hozzászólásokért annak írója felel. Az oldal készítői ezekért nem vállalják a felelősséget.
  • Az oldal készítőinek jogában áll a nem megfelelő hozzászólásokat, véleményeket moderálni. Az oldal készítői ki fogják moderálni az értelmetlen, csak szitkokat, valamint meg nem indokolt kritikát tartalmazó hozzászólásokat.
  • Az oldal készítői ki fogják moderálni a politikával vagy politikai nézetekkel (legyen az akár bal-, akár jobboldali) kapcsolatos bejegyzéseket.
  • Az oldal készítői ki fogják moderálni azokat a hozzászólásokat, amelyek mások vallási meggyőződését sérthetik.
  • Az oldal készítői ki fogják moderálni az online szerencsejátékokkal kapcsolatos hozzászólásokat.
  • Ha tetszett a honlap, akkor örömmel vesszük, ha a saját honlapodra teszel egy ide mutató linket.